A felgyorsult világunk mélyébe tekintve elmerengtem egy pillanatra. Próbáltam valami megfoghatót keresni a megfoghatatlanban, megragadni egy gondolatot és tetté formázni. Sokat tűnődtem azon a cikluson, aminek a végét most éljük másodpercről, másodpercre. Egy felfoghatatlanul hosszú út a világ keletkezésétől, az anyag megszületésétől, a galaxisok kialakulásán át, az élet kialakulásának útvesztőjén keresztül a jelen pillanatig. Érdekes megfigyelni az idő szűkülő formáját.
Több mint két milliárd év kellett az élet kialakulásához, ehhez képest csak 6 millió év az emberszabású és mindössze 400 ezer év a mai ember megjelenéséig. De ezt az ábrát kapjuk, ha megnézzük a 10 ezer éves mezőgazdaságot, a 400 évvel ezelőtti tudományos forradalmat, a 150 éves ipari forradalmat és a 20-30 éve kirobbant technikai forradalmat. Ugyan ezen elv alapján működik a nyelv kialakulásának folyamata. Hiszen 2,5 – 3 millió éve az ember még csak elkezdte kialakítani az információfeldolgozás alapjait, tette ezt a metakommunikáció alapjainak letételével és tagolatlan beszéddel. De ahogy az ember fejlődött, fejlődött a tudat is és szükség volt megragadni az absztarktot. Kifejezni érzelmeket, vágyakat és álmokat. Körülbelül 50 ezer évvel ezelőttre tehetjük a tagoltabb, hatékonyabb közlés kialakulását. Ez az időszak öleli fel a legnagyobb intervallumot. A következő állomás, ami áttörést jelentett a kommunikációban a 6000 évvel ezelőtti írások kialakulása. Ha megnézzük, ehhez képest semmi az 500 évvel ezelőtti könyvnyomtatás, a 100 éves elektronikus információrögzítés és a 10-20 évre visszatekintő mikroelektronikán alapuló információcsere.
Mindezeket figyelembe véve észrevehetjük, hogy talán ez a korszak az, amiben az idő annyira beszűkült, hogy a saját szemünkkel láthatjuk az átalakulást, a következő ciklusokat technika, tudomány, biológia és filozófia terén. Úgy gondolom, hogy hatalmas szemléletváltásnak kell kialakulnia ahhoz, hogy fent tudjuk tartani az egyensúlyt világunkban.
Mindazonáltal látom, tapasztalom, hogy ez a szemléletváltás elkezdődött már. A mai világban felnövő generációk már egy új, eddig nem tapasztalt életet élnek. Köszönhető mindez a hihetetlen információáramlásnak és az internetnek. Ma már nem lehet megtéveszteni egy népet cenzúrázott médiával és nem lehet gyilkosságra kényszeríteni valakit hazánk megvédése címszó alatt. (Sajnos ez még nem teljesen így van, de a változás szele akkor is érezhető). Az emberek és főleg a fiatalok többsége nem ért egyet a háborúval a vért olajért szemlélettel. Inkább virtuális valóságokba menekülnek, ahol, ha csak tünékenyen is, de kiteljesednek és megvalósítják álmaikat.
Ennél a pontnál kezdett alakot ölteni az az elképzelés, mely egy olyan utópisztikus rendszerre épül, amiben az ember a technika segítségével átlép egy békésebb jövőbe. Egy évvel ezelőtt 100 millió ember regisztrált a facebookon világszerte. Csak Magyarországon 2009!-ben, 3 hónap alatt 50%-al nőtt a facebookos regisztrációk száma. A mai napra már milliárdos nagyságú alkalmazás kapcsolódik százmilliós regisztrált ember virtuális életéhez. Egyelőre a háború játékokon keresztül zajlanak és a cél nem a másik porba tiprása, hanem a kikapcsolódás és a feltöltődés. Emellett rengeteg újdonágról, érdekességről olvashatunk és megismerhetjük a világ rejtett csodáit. Azon tűnődtem, hogy vajon létrejöhet e- ezen keresztül egy olyan megmozdulás, aminek legfőbb célja az építő jellegű információk központosítása az új szemléletmód tükrében (technikai újdonságok, felfedezések, matematikai, biológiai, quantumfizikai, metafizikai kapcsolatrendszerek, életmódváltás, környezet-tudatos szemlélet, virtuális társadalmak, oktatási rendszerek reformálása, a pénzalapú rendszer átalakításának lehetősége, stb…)
Ezért kérnék mindenkit, aki erre az oldalra látogat, hogy amennyiben érdekesnek találta a kezdeményezést, úgy csatlakozzon és ajánlja olyan ismerőseinek, akik hasonlóképp gondolkodnak. És ha a feltevés igaz, akkor lassan bizonyossá fog válni, hogy egy nem csak szükségszerű, de már folyamatban lévő tudatváltás igenis létrejöhet, megszüntethető az elnyomás és a kevesek hatalma. A mai ember már képes jóléti társadalmat teremteni a hihetetlen technikai újítások és megoldások által, kizsákmányolás nélkül. Ha a gondolkozó tömeg elér egy kritikus pontot, akkor az a pár ezer, akiknek a mai világban hatalmat adtunk, szétomlik és valami új születik. Bármilyen nehéz is elképzelni, de nem hiszem, hogy nehezebb lenne, mint mondjuk egy ősembernek az űrutazást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése